Ilyet még nem látott a világ: foggal-körömmel ragaszkodik Budapesten a baloldali vezetés ehhez a besült ötlethez

Egy „végtelenül cinikus” magyarázattal állt elő Karácsony Gergely.

Az elsőfokú ítélet után másodfokon is azt állapította meg a bíróság, hogy a Fővárosi Önkormányzat jogosulatlanul bontotta fel a Mahirrel kötött szerződést 2015-ben. A cég kártérítést fog kérni az oszlopok elbontása miatt – írja az Index.
Másodfokon is a Mahirnak adott igazat a bíróság: a Fővárosi Önkormányzat jogtalanul bontotta fel a céggel kötött hirdetőoszlopokról szóló szerződést 2015-ben – mondta el az Indexnek Puskár Anett, a Mahir tanácsadója. A Fővárosi Ítélőtábla debreceni tanácsa szerint hatálytalan és érvénytelen volt a felmondás, vagyis a Mahir 25 éves szerződése érvényben marad.
A mostani pernek nem volt tárgya a kártérítés, de Puskár a portálnak azt mondta, hogy a Mahir akár több százmillió forintos kártérítésre is igényt tarthat az elbontott oszlopok, illetve a szerződések elmaradásából származó károk miatt.